19.00-21.00 | Kisterem

" A Tensegrity, modernizált változata a mágikus gyakorlatoknak nevezett mozgásoknak, melyeket indián sámánok fedeztek fel Mexikóban, a spanyol hódítást megelõzõ idõkben.
A spanyol hódítást megelõzõ idõk egy olyan meghatározás, amit don Juan Matus, egy mexikói indián sámán használt, aki bevezette az õsi idõk mexikói sámánjainak megismerõ világába Carlos Castanedát, Carol Tiggset, Florinda Donner-Graut és Taisa Abelart. Don Juan szerint ezek az idõk 7-10.000 évvel ezelõtt voltak.
Don Juan elmagyarázta tanítványainak, hogy azok a sámánok, don Juan számára kifürkészhetetlen gyakorlataikon keresztül felfedezték, hogy az emberi lények számára lehetséges közvetlenül érzékelni az energiát, ahogy az Univerzumban áramlik. Más szavakkal, azok a sámánok, don Juan szerint, azt állítják, hogy bármelyikünk képes egy pillanatra félretenni azt a rendszert, melynek során az áramló energiát emberi fajunknak megfelelõ érzékszervi adatokká alakítjuk.
A beáramló energia érzékszervi adatokká alakítása létrehoz egy értelmezési rendszert, ami az Univerzum áramló energiáját átváltoztatja a számunkra ismerõs hétköznapi világgá..."

( forrás: http://www.gyujtopont.hu

 "Amíg azt érzi az ember, hogy ő a legfontosabb a világon, nem tudja kellőképpen értékelni a környező világ csodálatosságát."

„A személyes történet eltörlése” A Castaneda életét övező rejtélyek annak eredményeképp jöttek létre, hogy sikerrel ültette át a gyakorlatba tanításai egyik aspektusát, „a személyes történet eltörlését”.
„– El kell tüntetned a múltadat.
– Hogyan? – kérdeztem.
– Kezdd egyszerű dolgokkal, például ne áruld el, hogy valójában mit csinálsz! Aztán el kell távolodnod mindenkitől, aki jól ismer. Így ködöt teremthetsz magad körül.
– De hát ez képtelenség! – tiltakoztam. – Miért ne tudják meg az emberek, hogy ki vagyok? Mi abban a rossz?
– Az benne a rossz, hogy amint megismernek, a szokásos tulajdonságaidat várják el tőled, és attól kezdve nem tudsz szabadulni gondolataik szorításától. Ami engem illet, én az ismeretlenség teljes szabadságát szeretem. Senki, de senki nem ismer olyan tökéletes bizonyossággal, amilyennel például téged.
– De ez hazugság volna.
– Engem nem foglalkoztat, hogy mi hazugság, és mi igazság – válaszolta szigorúan. – A hazugság csak akkor hazugság, ha van múltunk.”

Carlos Castaneda: Ixtláni utazás
Édesvíz, 2003, 31.

Kapcsolata don Juannal

Castaneda állítása szerint 1960 nyarán az arizonai Nogalesben találkozott egy mexikói jaki indiánnal, don Juan Matusszal, aki vállalta, hogy az adatközlője lesz. Az öreg sámán beavatta a tudásába, ami végül annyira megterhelőnek bizonyult, hogy Castaneda 1965-ben megszakította a kapcsolatukat. 1968-ban tért vissza hozzá, hogy megmutassa neki a róla írt könyvet. Ez a találkozó a tanonckodás új szakaszának a nyitányává vált, ami egészen 1973-ig folytatódott, amikor don Juan és társasága átlépett „a harmadik figyelembe”.

"...ha tényleg olyan halhatatlan lényeknek tartjuk magunkat, akik megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy óriási ellentmondások és végtelen önzés közepette éljenek, ha mindössze az azonnali kielégülés számít, hogy tehetnénk a szeretetet és a lelkiséget valami hiteles dologgá? Az idős nagual számára ezek a fogalmak be nem teljesült, élettelen szavak voltak, melyek mellett nem vagyunk készek kiállni. Don Juan szerint, valahányszor szembe találjuk magunkat ezekkel az ellentmondásokkal, azzal oldjuk fel őket, hogy azt mondjuk, emberek vagyunk, esendők.
Az idős nagual általános szabályként azt mondta, hogy minket, emberi lényeket sosem tanítottak meg szeretni. Csak arra tanítottak meg bennünket, hogy csak a személyes Ént kielégítő érzelmeket érezzünk. A végtelen fennkölt és szánalom nélküli, és nincs benne hely megtévesztő fogalmak számára, bármilyen kellemesnek is tűnnek azok. "

..................................................................................................................................................

"...Igaza volt. Ilyen primitívek vagyunk. A majom fontolóra veszi az ismeretlent, de mielőtt ugrana, tudni akarja, hogy mi ebből a haszna. Üzletemberek vagyunk, befektetők, minimalizáljuk a veszteségeinket – ez egy kereskedői világ. Ha „befektetünk”, biztosítékot akarunk. Szerelmesek leszünk, de csak akkor, ha viszontszeretnek minket. Amikor nem szeretünk többé, levágjuk a fejet, és egy másikkal helyettesítjük. A „szerelmünk” pusztán hisztéria. Nem vagyunk szeretetteljes lények, szívtelenek vagyunk. Azt hittem, tudom, hogy kell szeretni. Don Juan azt mondta: „Már hogy tudnád? Soha nem tanítottak neked a szeretetről. Arra tanítottak, hogyan csábíts, irigykedj, gyűlölj. Még magadat sem szereted – máskülönben nem tennéd ki a testedet ilyen barbárságoknak. Nincs vér a pucádban, hogy úgy szeress, mint egy varázsló. Tudnál örökké szereti, a halálon túl is? A leghalványabb megerősítés nélkül – semmi ellenszolgáltatatás? Tudnál szeretni befektetés nélkül, csak úgy önmagáért? Sosem fogod tudni, milyen így szeretni, könyörtelenül. Tényleg úgy akarsz meghalni, hogy nem tudod?” Nem, nem akartam. Mielőtt meghalok, tudnom kell, milyen így szeretni. Így fogott meg. Amikor kinyitottam a szemem, már lefelé gurultam a hegyről. Még mindig gurulok."

Carlos Castaneda